Holisztikus szemléletű kutyaoktatás és tanácsadás
Van egy japán szó, az Ikigai. Azt jelenti: az életed célja, a küldetésed. Számomra ez a kutyák és gazdik közötti harmónia megteremtése. Ma már boldogan mondhatom, hogy az életem e köré szerveződik.
Az Ikigai jelentésének négy alappillére van, amiből kettőt szeretnék kiemelni:
1.
Amit szívből szeretek csinálni: szenvedéllyel és elhivatottsággal fordulok minden páros felé, és mindent megteszek annak érdekében, hogy kutya és gazdi megtalálja az utat egymás megértéshez. Ha ez az összhang megszületik, az nem csak nekik, de nekem is öröm.
2.
Amivel jót teszek a világnak: Segítek feloldani a félreértéseket, amik feszültséget, esetleg csalódottságot okozhatnak a mindennapokban. Ez fakadhat a nem tiszta kommunikációból, és az értés hiányából. Ha rájövünk miért viselkedik úgy négylábú barátunk ahogy, akkor az segít az elfogadásban, amiből már lehet építkezni, az elvárásokkal ellentétben. Célom rávilágítani arra, hogy a rossz kutya csupán meg nem értett kutya. Emellett pedig szívügyem, hogy tréninggel segítsem a menhelyi kis lakókat is új otthonuk megtalálásában.
Sziasztok! Sós Dóri vagyok, a kutyusom pedig Edison – egy örökmozgó tacskókeverék, akit kétéves korában fogadtam örökbe, és jelenleg Zuglóban élünk.
Az elmúlt évek óriási változást hoztak az életembe. Végleg elhatároztam, hogy 10 éves szakmámat magam mögött hagyva egy újba kezdek, amelyre gyermekkorom óta vágytam. Arra, hogy állatokkal foglalkozhassam. Hivatalosan is Holisztikus szemléletű kutyaoktató és tanácsadó lettem. Ennek alapja a Dömötör Júlia által kifejlesztett Láthatatlan Póráz Módszer & Program, amely a dominancia elvetésével egy értő-érző, kapcsolat-, és folyamatfókuszú kutyaoktatást képvisel. Mitől holisztikus? Attól, hogy mindig a teljes egészt nézzük, a külső és belső körülményeket, a múltat és a jelent, amelyek kihatnak a gazdira és a kutyusra is.
Ha úgy érzed bizalmat szavaznál nekem ezen a sokszor nehéz, de csodálatos úton, amely a pórázt odafigyeléssé változtatja, akkor a közös munkánk alapja mindig az öt legfontosabb hívószó lesz: türelem, kitartás, elfogadás, értés és érzés.
Azonban előfordulhat, hogy ez a folyamat a Te részedről is egy mélyebb önismeretet igényel majd, mert a kutyák jobban ráhangolódnak a bennünk lévő tudatalatti állapotokra, mint most gondolnád. Ha meg akarod ismerni magad, nézz rá a kutyádra! 
Mit fogtok tanulni? A Láthatatlan Póráz Módszer alapprogramja
A Láthatatlan Póráz Módszer és Program teljesen megváltoztatta a kutyusomhoz, Edisonhoz fűződő kapcsolatomat. Egy olyan szemüveget adott számomra, amelyen keresztül megérthettem az ő gondolkodását, kommunikációját és érzéseit – azáltal, hogy a jelenben vagyok vele, és figyelek rá. Az alapprogramban erre helyezzük a hangsúlyt: hogy megtaláljuk és megéljük az Igazi Kapcsolódást és a bizalmat négylábú társunkkal, miközben megtanítjuk nekik az alapvető együttműködési és kontrollfeladatokat. Emellett különféle szórakoztató aktivitásokkal bővítjük a palettát, amelyek egyben fejlesztik is a kutyus képességeit. A nyolchetes képzés során olyan életvezetési szabályokat alakítunk ki, amelyek a páros mindkét tagja számára megfelelőek.
Célunk a síp segítségével egy biztos, mindennapokban is jól működő behívás megtanítása, helyére küldés, ül+vár, fekszik+marad, laza pórázos séta, relax-póz vizsgálatokhoz, szájkosár viselése, ajtó-kapu kontroll, ne egyen fel a földről ételmaradékot, és nem utolsó sorban az elengedhetetlen szemkontaktus, amellyel a kutyát kérdezni tanítjuk. Mindezekhez az alapfeladatokhoz pedig egy úgynevezett varázsszőnyeget használunk.
A 8 hét alatt a gazdi otthonában kezdjük az oktatást, majd városi és erdei környezetben folyatjuk, új ingerek hozzáadásával. Ugyanis a mi módszerünkben nincs olyan elvárás, hogy „de ezt már megtanítottam a kutyámnak, tudnia kéne”, hanem csak olyan hozzáállás, hogy „ebben a helyzetben, ilyen körülmények között még tanulnia kell.”
Nézd csak, mennyi lehetőség közül válogathatsz – kutyád is el lenne ragadtatva!
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt
Számomra az egyéni oktatás a mélyebb megértés kulcsa, hiszen ilyenkor személyre szabottan haladunk az alapprogrammal, és a figyelmem teljes mértékben a Tiétek! Ilyenkor sokkal részletesebben bele tudunk menni a folyamatba, és mélyebb rálátást nyerhetünk a kutyus viselkedésére, vágyaira és szükségleteire. Ebben nyújt segítséget a munkánkat megelőző tanácsadás, amely ajándékként jár.
Kiegészítésként a tréning mellé kérhető a Szuper Szimat I. kurzus is:
Ez egy biztonságos, a kutyák által kifejezetten kedvelt elfoglaltság, amely játékos formában igényel koncentrációt és mentális energiát. A Szuper Szimat program kiválóan támogatja az önbizalomhiányos, önálló munkában bizonytalan kutyákat, és segítséget nyújthat egyes – gyakran félreértett – viselkedésproblémák enyhítésében is. Magasabb energiaszintű kutyák számára remek levezetés, akár otthon, akár külső környezetben.
For me, individual training is the key to deeper understanding, as it allows us to follow the core program in a personalized way, and my full attention is on you! During these sessions, we can explore the process much more thoroughly into the process and gain deeper insight into your dog’s behavior, desires, and needs. Supporting this is the preliminary consultation, which is included as a complimentary gift.
As an optional add-on to the training, the Super Sniffer I. program can also be requested:
This is a safe activity that dogs especially enjoy, requiring concentration and mental energy in a playful way. The Super Sniffer program provides excellent support for dogs that lack self-confidence or are unsure when working independently, and it can also help alleviate certain-often misunderstood behavioral issues. For higher-energy dogs, it’s a great way to burn off energy, whether at home or in an outdoor environment.
Csak a kutyus
Egyéni oktatásra úgy is van lehetőség, hogy a gazdi nélkül, csak velem tanul a kutyus. Ezt akkor ajánlom, ha nincs lehetőséged/időd eleget gyakorolni a kutyussal 2 találkozás között. Ebben az esetben heti 3-4 alkalom lesz egy héten.
Kiegészítésként a tréning mellé kérhető a Szuper Szimat I. kurzus is:
Ez egy biztonságos, a kutyák által kifejezetten kedvelt elfoglaltság, amely játékos formában igényel koncentrációt és mentális energiát. A Szuper Szimat program kiválóan támogatja az önbizalomhiányos, önálló munkában bizonytalan kutyákat, és segítséget nyújthat egyes – gyakran félreértett – viselkedésproblémák enyhítésében is. Magasabb energiaszintű kutyák számára remek levezetés, akár otthon, akár külső környezetben.
Private training is also possible where the dog learns with me without the owner. I recommend this if you don’t have the time or opportunity to practice enough with your dog between sessions. In this case, there will be 3-4 sessions per week.
As an optional add-on to the training, the Super Sniffer I. program can also be requested:
This is a safe activity that dogs especially enjoy, requiring concentration and mental energy in a playful way. The Super Sniffer program provides excellent support for dogs that lack self-confidence or are unsure when working independently, and it can also help alleviate certain-often misunderstood behavioral issues. For higher-energy dogs, it’s a great way to burn off energy, whether at home or in an outdoor environment.
Szocializáció és tanulás, másokkal közösen
Bár egy adott program alapján haladunk, itt is elvárásmentesen tanulunk, így minden kutyus saját tempóját tiszteletben tartjuk.
Although we follow a specific program, we learn here without expectations, respecting each dog’s individual pace.
Út a kapcsolathoz
Biztos vagy benne, hogy teljes, minőségi életet nyújtasz a kutyusodnak? Vagy csak még nem veszed észre a jeleket, amikor a szükségleteit és vágyait próbálja kommunikálni? Ugat, szétszed dolgokat, amiket nem kellene, húzza a pórázt, morog – ezek nem feltétlenül viselkedési problémák, hanem jelzések arra, hogy valamit nem veszünk észre. Ezért ezeket a jeleket nem megszüntetni kell, hanem megérteni, és megtalálni a mindkét fél számára megfelelő megoldást – az arany középutat.
Are you sure you're providing your dog with a full, high-quality life? Or is it possible that you're simply not noticing the signs when they try to communicate their needs and desires? Barking, chewing up things they shouldn’t, pulling on the leash, growling — these aren’t necessarily behavior problems, but rather signs that something is being overlooked. So instead of trying to eliminate these signals, we should aim to understand them and find a solution that works for both sides — the golden middle ground.
Kölyök és kamasz szocializációs kalandséta
Az Apró Mancsok Brancsa egy állandó jelleggel futó kölyök-, és kamaszkutyás séta és tanuló közösség, ahol a gazdik és kutyáik nyugodt, támogató közegben tapasztalhatják meg a közös fejlődés élményét.
A hangsúly a kutyákkal való biztonságos szocializáción, a környezeti ingerek megismerésén és a kölyök önbizalmának erősítésén van, illetve azon, hogy a gazdi és kutya között valódi, bizalmon alapuló kapcsolat alakuljon ki. A séták során játékos feladatokkal, közös élményekkel és sok megértéssel támogatjuk a kutyusokat abban, hogy a saját tempójukban fedezhessék fel a világot – miközben a gazdik is magabiztosabbá válnak a közös hétköznapokban.
Az Apró Mancsok Brancsa egy olyan közösség, ahol nem kell tökéletesnek lenni – elég együtt tanulni és kapcsolódni.
The Puppy Paws Crew is a continuously running community for puppy and adolescent dog walks and learning, where owners and their dogs can experience the joy of growing together in a calm, supportive environment.
The focus is on safe socialization with other dogs, getting to know environmental stimuli, strengthening the puppy's confidence, and of course, fostering a genuine, trust-based relationship between owner and dog. During the walks, we support the dogs with playful tasks, shared experiences, and lots of understanding so they can explore the world at their own pace – while owners also become more confident in their everyday lives together.
The Puppy Paws Crew is a community where you don't have to be perfect – just learn and connect together.
Kutyád is részese lehet a nagy napnak
Én segítek ezt megvalósítani úgy, hogy számára is pozitív élmény legyen, és ne szorongjon vagy stresszeljen.
Ez talán nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnád. Éppen ezért nálam az esküvői szitterkedést minden esetben megelőzi legalább egy tanácsadó + ismerkedős nap. Ez minél előbb van, annál jobb, hogy legyen időnk a felkészülésre - amennyiben szükséges plusz alkalom.
I help make this a positive experience for your dog too, so they don’t feel anxious or stressed.
This might not be as simple as you’d think at first. That’s why my wedding pet sitting service is always preceded by at least one consultation and a getting-to-know-dog day. The sooner we do this, the better - so we have time to prepare properly, and add extra sessions if needed.
Minden tappancsnak más az útja - a tiétek melyik?
8 hetes program
8 hetes program
8 hetes program
1 óra
Heti egy alkalom
1 óra
Együtt sikerült - eredmény a boldog farokcsóválás
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, vedd fel velünk a kapcsolatot, és egyeztetjük a további lépéseket!
Kövess Facebookon és Instagramon még több tartalomért
Ha bármi kérdésed van, keress nyugodtan!